rendszergazda bejegyzései

Rendhagyó HR / Vállalkozói Fórum

Rendhagyó rendezvényként került sor a 2018. március 9-én a HR Fórum következő ülésére, amely a helyi vállalkozások számára rendezett, ún. Vállalkozói Fórummal együtt került megszervezésre. Ennek oka a találkozó témája az adatvédelem és adatkezelés területén bekövetkező változások: Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) és főleg a vállalkozások, vállalatok ezzel keletkező új kihívások.

Rendhagyó HR / Vállalkozói Fórum

Rendhagyó HR / Vállalkozói Fórum

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Négy cég a top 500-ban

Jobb évük volt tavaly a magyarországi nagyvállalatok tulajdonosainak, mint a vállalataiknak. Miközben az 500 legnagyobb cég árbevétele szerény 1,5 százalékkal nőtt, a nyereségük 44 százalékkal lett nagyobb az egy évvel korábbinál – olvasható a HVG-ben közzétett 500-as toplistán. Hasonlóan jól teljesítettek Oroszlány ipari parkjának legnagyobb társaságai is. A 2015-ös évre vonatkozó adatok szerint a BorgWarner Oroszlány Kft. a 72. volt, tavaly azonban 8%-al növelte bevételét 151,7 milliárd forintra, s két helyet lépett előre a listán.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Hulladékcsökkentési Hét

Ezúton szeretnénk figyelmüket felhívni az alábbi akcióra: Magyarország idén is részt vesz az Európai Hulladékcsökkentési Hét kampányban, amelynek 2017. évi jelmondata az: “Adj új életet tárgyaidnak!” – A hét mostani célja a hulladék keletkezés megelőzésére való figyelemfelhívás, a termékek élettartamának meghosszabbítása, újrahasználatuk vagy megjavításuk révén.

Hulladékcsökkentési Hét

Hulladékcsökkentési Hét

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Bővítette férőhelyét a Kata Panzió

Bővítette kapacitását az Oroszlányi Tudományos és Technológiai Park mellett található Kata Panzió, amely már nemcsak igényesen kialakított szobákkal, de teakonyhás szobákkal és apartmanokkal is várja leendő vendégeit összesen 64 fő részére. A szobák és apartmanok fürdőszobával, WC-vel, LCD televízióval, széffel, minibárral, WIFI hozzáféréssel is ellátottak. A gépkocsik kamerával felszerelt, zárt udvarban kerülnek elhelyezésre.

A panzió 2018. tavaszán további kiszolgáló létesítménnyel is bővül, amelyben konditerem, fitneszterem, szauna, szolárium, illetve kávézó várja majd nemcsak a panzió vendégeit, de más érdeklődőket is.

Kata Panzió bővítése Kata Panzió bővítése

Ipari parki információs táblarendszer bővítése

Ez év elején adtunk hírt arról, hogy új információs táblarendszer került kihelyezésre az Ipari park területén. Az egységes arculattal megjelenő tájékoztató-rendszer most tovább bővült az újabb vállalkozások listájával, amely az ide érkezők pontosabb tájékozódását hivatott segíteni. A táblákra felkerült Oroszlány város által elnyert „Tudományos és Technológiai Park” cím is, amely nagyban segíti a parkban működő vállalkozások forrásbevonási és fejlesztési lehetőségeit.

Információs táblarendszer

Információs táblarendszer